Zsúfolt időszakok a mezőgazdaságban

2020. június 29.

Az állattenyésztési és növénytermesztési folyamatok között az egyik legfontosabb eltérés azok időbeni lefolyása. Míg az állatok tartása egész évben közel hasonló volumenű feladatot ad, addig a növénytermesztésben csúcsidőszakok is léteznek, amikor nagyon sok munkát kell elvégezni rövid idő alatt.


Kiemelt ajánlatok

Ilyenkor rendelkezésre kell állnia a megfelelő mennyiségű anyagnak, munkagépnek és munkaerőnek is. A csúcsidőszakok között alapvetően három szakasz különíthető el egymástól, a tavaszi, a nyári és az őszi.

Tavaszi munkacsúcs

A tavaszi munkák elvégzése nagyban függ az időjárástól, hiszen addig nem lehet rámenni a földekre, míg azok kellőképpen meg nem szikkadtak. Általában véve március közepétől május elejéig tart a tavaszi munkacsúcs, és sokféle munkafolyamatot takar ez az időszak. Az ősszel elvetett kalászos terményeket meg kell trágyázni, gyomirtózni, az előző évben felszántott földrészeket boronával és más eszközökkel el kell dolgozni, majd a tavaszi növényeknek elő kell készíteni a földet, és elvetni. Ezt követi még az új vetés vegyszerezése, ha az szükséges.

Nyári munkacsúcs

A nyári munkák főként a gabonafélék betakarításához kötődnek, és igazi nagyüzemnek számítanak. Ekkor ugyanis nagyon ügyelni kell az aratás optimális idejére, miközben gyakoriak a nagy esőzések, melyekre szintén figyelni kell. Az elázott földekre nehéz rámenni a nagy gépekkel, viszont a nem megfelelő időzítés komoly veszteségeket okozhat a termény mennyiségének vagy minőségének csökkenésével.

Az aratást követi a szalma betakarítása, a bálázás, fóliázás, a földön történő felhalmozása vagy elszállítása. Emellett még el kell végezni a trágya kihordását és terítését, a tarlóhántást és a nyári szántást is.

Őszi munkacsúcs

Az őszi munkák elvégzését még jobban hátráltathatja az időjárás, az utóbbi években egyre gyakrabban volt jellemző a rossz idő ebben az időszakban. A mezőgazdaság szempontjából szeptember elejétől egészen november közepéig húzódhatnak a feladatok, és nagyon sok tennivalót kell a viszonylag rövid szakasz alatt elvégezni.

A kapásnövényeket ekkor kell betakarítani, majd elszállítani. A kukorica, a cukorrépa, a napraforgó vagy a burgonya mind külön célgépeket igényel, ezek rendelkezésre állását megszervezni is nagy feladat, különösen akkor, ha az egyes táblák egymástól messzebb találhatók. A termény elraktározásával sem ér véget a tennivaló, hiszen gondoskodni kell a trágyázásról és a szántásról.

Szintén ebben az időszakban kell elvetni az őszi búzát és őszi árpát, a rozst és a tritikálét, ezeknek megfelelően elő is kell készíteni a talajt. Ha a gazdaság gyümölcsökkel is foglalkozik, akkor a feladatok közé még ezek leszedése és feldolgozásra vagy tárolásra való előkészítése is hozzátartozik.

John Deere gépek nagy választékban

Az egész éves mezőgazdasági munkák ellátására a GÉPKÖZVETÍTŐ nagyon sokféle John Deere gépet kínál, legyen szó új vagy használt eszközről. Az egyik legszélesebb kategóriát a traktorok jelentik, ahol megrendelhetők az 5E-, 5G-, 5M- és 5R- sorozat kis traktorai, a 6R- és 6M sorozat közepes traktorai, illetve a 7R-, 8R-, 8RT-, 9R-, 9RT- ÉS 9RX sorozat nagy traktorai is.

A gépbeszerzés mellé komplex szolgáltatás is jár, mely magában foglalja a finanszírozást, a házhozszállítást, az alkatrészellátást és a szervizt is.

← Vissza a blog-ra