Mikor és mit vessünk: ilyen időre számíthatunk idén ősszel és télen
2024. október 3.Az utóbbi években jelentős mértékben csökkent az egyes termények vetésterülete. Főleg a repce van veszélyben, ráadásul nagyon úgy fest, hogy a jövő időjárása sem kedvez neki. A kalászosok vetését sosem szabad korán kezdeni, aki teheti, az a lehető legkésőbbre halasztja a munkálatokat.
Szeptember elején kellene elkezdenie sorolni, de ma már egyre többen gondolkodnak el azon, hogy nem is foglalkoznak inkább vele. Mivel kevés a víz a földeken, így nem éri meg ezzel foglalkozni.
De vajon milyen időre számíthatunk a hidegebb hónapokban? Vajon mennyi értelme van a kalászosok vetésének? Ebben a cikkben erre a kérdésre adjuk meg a választ.
Hosszútávú előrejelzések
A kutatók szerint a kontinensen szeptemberben 0,5-1 fokkal lesz melegebb Magyarországon, mint a korábbi átlag. Ez azzal jár együtt, hogy kevesebb lesz az eső, a megszokott mennyiségtől nagyjából 10 mm-rel érkezhet kevesebb minden évben. De a legnagyobb veszélyben az október és a december időjárása van, amely a leginkább eltér majd a normálistól. Nagyjából 1-1,5 fokkal melegebbre van kilátás és akkor ezek még csak óvatos becslések.
A csapadékot tekintve viszont szinte mindenhol átlag körüli mennyiségre számíthatunk, az eltérés inkább az eloszlásban lesz. Ahogy mostanában szinte mindig, úgy a jövőben sem számíthatunk jobbra. Lesznek napok, hetek, amikor folyamatosan, nagy mennyiségben zúdul ránk, majd utána legalább ugyanennyi ideig nem látunk esőt. Ez alól kivétel a november, ahol a sokévi átlagot nagyjából 20 mm-rel meghaladó mennyiségű eshet ebben az évben.
Mi a helyzet a kalászosok idejével?
A legnagyobb probléma, hogy amikor a kalászosokat kellene vetni, akkor túlzottan meleg van, az eső pedig nem igazán érkezik. Ez főleg azért van rossz hatással a takarmánynövény termesztésére, mert az időjárás kedvez a levéltetveknek és a kabócáknak. A vetést érdemes a jövőben szeptember második felére, esetleg október elejére hagyni, hogy amikor megjön a novemberi eső, akkor az kedvezően hasson az állományra. Mivel várhatóan a december is melegnek ígérkezik, így nem tudunk nagyot tévedni.
Januárban viszont számíthatunk arra, hogy a megszokott lesz az idő. Tehát, ahogy télen szokás, sok lesz a fagy, alig negyed-fél fokkal lesz melegebb az átlaghoz képest. Viszont havazásra továbbra sem kell számítani, ami nehezíti a kártevők elleni védekezést.
Stratégiai tervezés

A kettős termesztésnek köszönhetően a vetésforgó rugalmasabb. A kettős vetésnek is nagy szerepe van az őszi termesztésben. A szél- és a vízerózió megelőzésében segít, emellett a nitrogén megtartásában is az őszi talajtakarás segít a legjobban. Az őszi vetésű és kora tavaszi betakarítású gabonafélékből készül a szilázs. A korszerű fajtákat tömegtakarmány-célra nemesítik, ezáltal jobban tűrik a szárazságot, mint a fű, de nagyon figyelni kell a betakarítási ablak szélességére.
A nitrogén megkötése az őszi vetés kulcsa
A nitrogén megtartásában nagy szerepet játszik a lucerna, amely több szempontból is hasznos szántóföldi növény. Főleg takarmányként használják az állatok számára, de gyakran tartósítják szenázsnak, zölden pedig szárítva és darálva, lucernaliszt készül belőle. Kiváló forrása a fehérjének, kedvező aminosav-összetétele és vitamintartalma miatt egyre többen fedezik fel az előnyeit.
A növény mélyre hatoló, szerteágazó gyökérrendszerrel rendelkezik, amely talajlazító hatású lehet. A gyökérben és a gyökérgümőkben olyan baktérium található, amelyek megkötik a levegő nitrogénjét, amit aztán a lucerna felhasznál. Ennek hatására a növény évente akár 60-70 kg nitrogént is képes megkötni hektáronként. A több éven át egy helyen hagyott növények pedig akár 35-50 t/ha szerves anyagot hagynak maguk után a talajban, amit az erős gyökérrendszerüknek köszönhetnek.
Mivel hazánk tökéletesen alkalmas arra, hogy kékvirágú lucernát termesszünk, érdemes arról egész évben gondoskodni, hogy a talaj tavasszal vetésre alkalmas legyen. Fagytűrő, amin úgy javíthatunk még sokat, hogy az utolsó kaszálás után a lucernának még van ideje 10-15 cm-re megnőni, mielőtt az első fagyok megérkeznek. Mivel ráadásul melegszik az éghajlatunk, így még nagyobb az esély arra, hogy a lucerna vígan elél és segíti a gazdák termésmennyiségének növelését.



















































