Csúcstechnológiájú és hatékony gépek a mezőgazdaságban
2023. június 24.Tavasztól egészen késő őszig szinte ellepik az utakat a különféle mezőgazdasági gépek. Ez régen sem volt másként, viszont manapság szinte évről-évre jelennek meg új innovációk, csúcstechnológiák, így egyre több emberi munkát vesznek át ezek a gépek.
Autósként persze az ember bosszús, hiszen nem lehet megfelelően haladni, pedig ha jobban belegondolunk, ezek nélkül a gépek nélkül nem lenne mit enni sem nekünk, sem az állatoknak.
Ebben a cikkben olyan gépeket mutatunk be, amelyekkel szinte naponta találkozhatunk az utakon, esetleg a levegőben.
A traktoroknak mindenhol szerepük van
A mezőgazdasági gépek minden átlagember számára hasznos eszközök, hiszen olyan járműről beszélünk, amihez szinte bármilyen vontatót hozzá lehet kapcsolni, ezáltal számtalan munka során lehetnek hasznosak. A gyakran használt haszongépjárműre mulcsozót, forgóboronát, de még ekét is rakhatunk. Emellett hasznosnak bizonyul még az erdészeti munkák során, hiszen a különféle berendezések vontatása és szállítása enélkül nem valósulhatna meg.
Az utóbbi időben az energiaválság miatt bekövetkezett döntések hatással vannak az erdőre és az erdei munkákra egyaránt. Egyre nagyobb igény van a szilárd tüzelőanyagokra, a megnövekedett kereslet pedig további traktorok és mezőgazdasági gépek használatba vételét eredményezte. A csúcstechnológia itt sem maradhat el, fontos a minőség és a megbízhatóság, hogy a munka folyamatos legyen.
Univerzális traktorok minden feladatra
A traktorokat a járószerkezet fajtája, valamint használat típusa szerint csoportosítjuk. Ezáltal vannak eszközhordó, valamint mezőgazdasági célra szolgáló eszközök egyaránt. Utóbbiakat értelemszerűen vontatásra, speciális mezőgazdasági feladatokhoz használják, azonban akadnak olyan csúcstechnológiás univerzális traktorok, amelyek mind a két területen helyt állnak, sőt egyszerre több feladatot is ellátnak.
Láthatjuk, hogy a mezőgazdaságra nagy hatással van az időjárás, főleg az elmúlt években, évtizedekben. A klímaváltozás hatására a jövőben egyre többször fordulhatnak elő olyan évek, amikor sokkal több csapadékkal kell szembenézni, de nem lesz ritka az sem, amikor hetekig, vagy akár hónapokig nem esik majd az eső. Nem véletlen, hogy a gyártók egyre több okos fejlesztéssel próbálkoznak, hogy a gazdálkodók felkészülhessenek a következő évek nehézségeire.
Egy jó mezőgazdasági traktor beszerzése beruházás céllal is remek választásnak bizonyul, sok esetben akár még bérmunkát is vállalhatunk velük. Ehhez azonban át kell gondolni azt is, hogy milyen egyéb megoldásokkal, esetleg eszközökkel tudjuk még jobbá tenni a terméshozamot.
Drónok alkalmazása
A drónok már szinte mindenhol ott vannak. Előszeretettel használják videósok, a rendőrség, átlag emberek, videózni vágyó fiatalok, de ma már sok helyen találkozhatunk mezőgazdasági drónokkal is. Egyre inkább elterjednek, hiszen a kontroll mellett a kártevő-mentesítésre egyaránt alkalmasak. Az eszközök bizonyították, hogy remek hasznukat lehet venni az egyes mezőgazdasági munkák során, éppen ezért ma már a precíziós gazdálkodás egyik leggyorsabban fejlődő területévé vált a drónok fejlesztése.
A növénytermesztés egyik fontos része a talajadatok alapján történő tápanyag utánpótlás, valamint a növényvédelem és a hozamtérkép alkalmazása. A drónok ezeknél a munkáknál is nagy szerepet kap, hiszen az általuk bejárt és feltérképezett területeken sokkal pontosabb képet kapnak a gazdálkodók.
Rendszeresen használva kiderül, hogy milyen a terület aktuális állapota, nem beszélve a permetező drónokról, amelyekkel akár 50%-os növényvédőszer-megtakarítást is el lehet érni. A beruházás tehát megéri, tekintve, hogy mennyi munkától szabadít meg bennünket és mennyi pénzt tudunk általa spórolni.
Ezzel kapcsolatban azonban nem árt tudni, hogy itthon a felvételező drónokat jogszerűen lehet használni, szükség esetén pedig légi permetezést végezhetünk, ehhez azonban engedélyt kell kérni. A jövőben azonban biztos, hogy ez a megoldás jóval nagyobb szerepet kap majd a gazdálkodók körében.