Érkeznek a vadiúj John Deere 9 Series traktorok

2021. március 29.

A John Deere bemutatta a 9 Series traktorjainak felfrissített változatait, melyek a 20 extra lóerőt biztosító PowerTech 13,6 literes motoroknak köszönhetően több terület megművelését teszik lehetővé azonos idő alatt, csökkentve a költségeket.


Kiemelt ajánlatok

A felfrissített 9 Series traktorjai között megtalálhatók a 9R, a két nyomvonalú 9RT, illetve a négy nyomvonalú 9RX modellek. A nagyobb és komfortosabb kabinok pedig még kényelmesebbé teszik a kezelők dolgát.

Ryan Jardon, a John Deere termékmenedzsere elmondta, hogy a gazdálkodók értékelni fogják a megújult 13,6 literes PowerTech dízelmotor alacsony fordulatszámon is leadott nyomatékát. Ez az erőforrás úgy hajtja meg a 390 és 590 lóerő közötti traktorokat, hogy 50%-kal kisebb zajterhelést okoz. A kialakítása miatt a rutinszerű szervizek elvégzése is könnyebbé válik, a legnagyobb traktorok, köztük az 9R 640 és a 9RX 640 pedig egy 15 literes Cummins motort kaptak meg.

Hogy a 9-es sorozatba tartozó traktorok ki tudják használni a megnövekedett lóerőket, a gépeken számos futóműhöz, tengelyekhez és az elülső kerethez köthető fejlesztést hajtottak végre. Nőtt a traktorok tömege és a maximális ballaszt együttes mértéke, mely a korábbi 27200 kg 30400 kg-ra változott, ezzel gondoskodva a nagyobb erő mind jobb átadásáról a kerekek számára.

A 9RX modellek tartó konzoljait és a súlyokat a John Deere mostantól gyárilag felszereli, a Scraper Special 9R és 9RX traktorok hátsó tengelyterhelése pedig 12 tonnára módosult. Mindezek a változások még csak egy részét képezik az újdonságoknak, de jól mutatják, milyen irányba szeretné tovább fejleszteni a zöld-sárga amerikai vállalat ez erőgépeit.

Okosabb funkciók és fejlesztések

A Select 9 Series traktorok számára a John Deere elérhetővé tette az IPM nevű hidraulikus intelligens erőmenedzsmentet, amely a választott sebességfokozattól függően akár 50 extra lóerőt is biztosít. Ehhez a rendszer folyamatosan monitorozza a hidraulikus igényt és a motor teljesítményét, így azonnal felismeri, amikor szükség van a plusz lóerőkre. Tipikusan ilyen felhasználási mód a vetőgépek működése a dombos területeken, ahol jól jön az extra erő leadása. Az IPM már elérhető a 9RT 570, 9R 590, 9RX 590 és 640 modelleknél.

Az összes 9-es sorozatú traktor gyárilag megkapta a JDLink csatlakozást és a StarFire 6000 GPS vevőt. Emellett beszerelésre került még a Generation 4 CommandCenter kijelző és az AutoTrack nyomvezetési asszisztens. A segítségükkel csökkenthetők az átfedések és valós időben jobban áttekinthetők az információk. A JDLinkhez 5 éves gyártói garancia is társul, hogy az ügyfelek még könnyebben kihasználhassák a közreműködő gépek közötti kommunikáció előnyeit. Ezek közé tartoznak a munkagépek által a többi gépnek nyújtott adatok, illetve a végzett munkáról és a termőföldről begyűjtött információk továbbítása a John Deere Operations Center műveleti központba. Az adatok átadását a wifi technológia és a John Deere Connected Support technológia is segíti.

A John Deere Automation 4.0 csomagba tartozó funkciók az egész szezonban éreztetik a hatásukat. Például, az AutoTrac Turn Automation és a MachineSync lehetővé teszik a munkagépek tökéletes együtt mozgását olyan alkalmakkor, amikor többen dolgoznak egyszerre, például a párhuzamos vetéskor.

Az AutoPath miatt az egész szezonban, terménysoronként nyomon követhetők a műveletek. A szoftver által rögzített sorpozíciókat a soron következő feladatok során mindegyik gép felhasználhatja, függetlenül attól, hogy milyen típusba tartozik vagy milyen szélességben dolgozik. Ez a modern technológia a minimálisra szorítja a tévedéseket, a gépkezelőknek nem kell találgatniuk a nyomvonalakat illetően, az anyagfelhasználás csökken, a növények pedig kevésbé károsodnak.

A már említett, újratervezett kabinokban a 9-es széria gazdálkodói jobban elférnek, és több USB portot is igénybe vehetnek. Opcionálisan beszereltethető egy 6,5 hüvelykes érintőképernyős GPS adóvevő is, amelyen keresztül útvonaltervek kérhetők le, telefonhívások bonyolíthatók le, kapcsolat tartható a többi gépkezelővel, illetve akár zene is hallgatható. A minél jobb testre szabhatóságot a kialakított csomagok szolgálják, a gazdálkodók a Select, a Premium és az Ultimate fülke-csomagok közül választhatnak.

Az Ultimate változatba például olyan extrák tartoznak, mint a további lábtámaszok, a hűtőszekrény vagy a fűtött és szellőztetett, rugós ülés. Ez utóbbi balra 25, jobbra 40 fokban dönthető meg, emiatt sokat javul a kezelő által belátható munkaterület. De a csomag tartalmának felsorolása ezzel még koránt sem teljes, 24 darab LED-es fény gondoskodik a földterület megvilágításáról, további 8 pedig a kényelemről.

A tükrök elektromosan mozgathatók, teleszkóposok és fűthetőek, napellenzők gondoskodnak a napvédelemről, az elülső, oldalsó és hátsó ablaktörlők pedig a kilátásról. Azoknak az ügyfeleknek, akik minden csomagból a legjobbat szeretnék, a John Deere összeállította a Signature Editiont, a Generation 4 Extended Display kijelzővel, a dupla hidraulikus szivattyúkkal, az Automation 3.0 funkcióval, a Scraper Special traktorok esetében az AutoLoaddal, a 9R traktoroknál pedig a HydraCushion első tengely felfüggesztéssel.

← Vissza a blog-ra